http://www.salfold.hu

Salföld a Káli-medencében található. Ezen a területen már 900 körül megjelentek a honfoglaló magyarok: a dimbes-dombos vidék Kál horka, majd Vérbulcsú nemzetségek szálláshelye volt. Később Koppány vezéré lett ez a földterület. Az őt legyőző Szent István király Zala vármegyéhez csatolta Salföldet, amely kezdetben három falvat foglalt magába: Ábrahám, Alsó- és Felső-Kőkút településeket.

Az Árpád-házi királyok idején községünket Salkőkútnak nevezték, valószínűleg azért, mert az egyik legismertebb birtokos az Atyusz nemzetségbeli tagja Sal (Saul) volt, akitől fennmaradt két végrendelet (1221-ből és 1227-ből), mint hiteles írásbeli dokumentum. A Sal családnak a környéken is nagyobb birtokai voltak. A család férfi ága 1560 körül kihalt.

A falu élete a török hódításig virágzott; állattartás, szőlőművelés jellemezte. A lakosság etnikailag magyar volt. A török hódítás azonban elpusztította a falut. Salföld sorsa 1543 után megpecsételődött: a török haderő elfoglalta Székesfehérvárt, aztán ostromolta a környék várait. A Káli medence falvai közt Salföld is elpusztult. Ezt a vidéket 1687-ben szabadították fel az egyesült keresztény seregek. Következett a Rákóczi-szabadságharc (1703-1711), melynek dunántúli hadjáratai (Bottyány Jánosé 1705-ben, majd Csobánc ostroma 1707-ben) hátráltatták a falu újjászületését. Csak 1711 után éledt újra a falu.
Az 1715-ből származó összeírás szerint, "Schalfölde lakosai jövevények". Egy 1720-ból fennmaradt dokumentum alapján a betelepülők magyar jobbágyok voltak. A XVIII. században a község gyors fejlődésnek indult, hozzá tatozott Ábrahámhegy is nagy szőlőterületeivel.

A béke és a virágzás a XIX. században folytatódott. A népszámlálások adatai mutatják: 1828-ban 293 fő, 1890-ben már 613 fő élt a faluban (Ábrahámhegy és Salföld lakosait egybeszámolták). A helyi gazdaság legjövedelmezőbb ága a XX. század közepéig az állattenyésztés (tehéntartás), a halászat és a szőlőművelés volt.

A II. világháborúban sok hősi halottja és mártírja volt a falunak, az épületek azonban viszonylag jól átvészelték a háborús éveket. Salföld társadalmát 1950-től a szocialista rendszer gyökeresen átalakította. A magángazdaságokat szétverte, a parasztgazdák földjeit, a módosabbak házait is államosította. A parasztokat 1959 tavaszán néhány aktivista termelőszövetkezetbe kényszeríttette. A történelmi kényszerrel létrejött téesz 1973-ig működött, amikor egy nagygazdaságba olvasztották be.

A régi házakat olyan városiak vették meg és újították fel, akiket vonzott a környék, a táj szépsége. A hajdani nyaralók némelyike mára „tősgyökeres” salföldi lett, mert közülük többen letelepedtek itt, némiképp gyarapítva a lakosságot. Manapság Salföld, amellett, hogy turista látványosság, működő falu is, saját önkormányzattal, természetvédelmi majorral, szép portákkal.


Kőtenger:

A kőtenger úgy keletkezett, hogy a vulkanikus utóműködés idején ezen a vidéken hévizes források törtek föl, és a forró víz az itt található fehér homokot kemény kőhalmazzá cementálta, ragasztotta össze. Ebből jöttek létre a különböző alakzatok, sziklák, innen e kővidék megkapó változatossága. A Kőtengert nemcsak az időjárás alakította, hanem a sziklák egy részét bányászták is. Az 1900-as évek elején még majdnem az egész medencét körbefogta a kőtengerek lánca, de az ezen a területen is egykor működő bányaművelés miatt, a kőtengerek ma már csak egyes foltokban maradtak meg (a homokkövet malomkőnek is fejtették). A fű és a tarka virágok közül fel-felbukkanó kvarchomokkő sziklák nemcsak a mezőn, az udvarokon is feledhetetlen látványt nyújtanak. A sziklák kis mélyedéseiben növények virulnak.


Római katolikus templom (Szent Máté):

A barokk templom 1769-ben épült, majd a XIX. században bővítették. Az oltár XVIII. századi fafaragás, az oltárkép Szent Mátét ábrázolja.


salföldi pálos kolostorrom.

Mária Magdolna tiszteletére szentelték egykor a magyar alapítású pálos rend szerzetesei. A kolostort feltehetően Kál Harka leszármazottja, az Atyúz nembeliek alapították. 1263-ban említik először, de az 1500-as években már végleg elnéptelenedett. A hatalmas gótikus épületegyüttesből a templomhajó maradt fenn a legjobb állapotban. A kerengő és a cellák, valamint a gazdasági épületrészek falmaradványait az 1960-as évek ásatásai tárták fel. Mérműves gótikus ablakrészletei ma is lenyűgöző látványt nyújtanak, fáktól ölelve, az erdő csendjében. A falu lakói, és az ideköltözött művészek és családtagjaik a kolostor névadójának ünnepét, Magdolna napját (július 22.) megünneplik a romok között.


Salföldi Mária Magdolna Kolostorrom

Az egyetlen magyar szerzetesrendet, a Remete Szent Pálról elnevezett pálosokat Boldog Özséb (1200-1270) alapította. A környéken több kolostor épült: Henye, Uzsa, és a kőkúti sancte Maria Magdelene. Először Pál veszprémi püspök 1263-ban kiadott oklevele említi. Ekkor épült a kolostor román ősmagva, a kerengő és a barátlakások. Kétszáz évig éltek itt a fehér barátoknak is nevezett pálosok. Az idők folyamán többszöri fosztogatás áldozatául esett. 1482-ben ismét felvirágzott a kolostor. Ebben az időben épült a késő gótikus templom, amelynek javára István bíboros 1475-ben búcsút engedélyezett. Jóval a törökdúlás előtt elnéptelenedett, oka ismeretlen. Hosszú évszázadokig elhagyatottan állott. A török hódoltság idején a térség teljesen elnéptelenedett. A XVIII-XIX. század folyamán a falvak újráépültek a lerombolt várak és paloták köveiből. Salföld megújulásakor a kolostor köveit elhordták, a híres Csigó család szállítatta el számtalan szép faragványát pincék, istállók építéséhez. Annak ellenére, hogy falainak nagy részét elhordták még ma is hirdet romantikus romjai az egykori kolostor lenyűgöző épületegyüttesét. Az egykori kolostorbirtok számtalan szép épülete szintén az újjáépítési hullámban pusztult el (vízzáró gát a Burnót-patakon, őrtorony a mai község területén)

Salföldtől délnyugatra, az erdő szélén, kis völgy közepén emelkedő természetes dombon találhatjuk a salföldi kolostor romjait. A romokat már a XIX. század második felében többször említik, alaprajzát Békefi Remig tette közzé, aki után még sokan beszélnek ezekről a romokról. A keletelt kolostortemplom a nyolcszög három oldalával záródik, szentélye egyforma széles a hajóéval, és gótikus diadalív választja el tőle. A déli falon három csúcsíves ablaknyílás látható. A templomtól északra helyezkednek el az egykori kolostor romjai; kerengővel közrefogott udvar mentén épült fel. Az udvar közepén ciszterna van. A keleti kolostor-szárnyat alápincézték, templomának padlószintjét pedig a késő gótikus időben megemelték. A kolostor területén 1963-ban Sági Károly ásatásokat végzett, melynek során az udvar délkeleti felében bolygatott sírok is felszínre kerültek. Az 1930-as években a kolostor területén fekvő egyik sírból rekeszzománcos technikájú, előlapján corpusszal díszített bronzkorong került elő. Ezt a kora Árpád-kori ékszert kezdetben tűvel erősítették fel, később - a tű letörése után - átfúrták és nyakban viselhették. A kolostor falában egy feliratos római kő is be volt ágyazva, amely azonban később elveszett. Az egykori hatalmas kolostorbirtokhoz tartozó halastó duzzasztó gátjának nyomait Cholnoky Jenő találta meg a Malomvölgyben a kisörspusztai homokbányához vezető út mellett. Ennek a gátnak ma már csak kis darabja figyelhető meg, a többi része megsemmisült. A gát a Balatonba folyó Burnót-patak vizét fogta fel. Az egyetlen magyarországi eredetű katolikus szerzetesrend, amelyet Boldog Özséb esztergomi kanonok alapított 1246-ban a tatárjárás után. Nevüket védőszentjükről, Thébai Szent Pál remete után nyerték. Már a tatárjárás előtt is voltak remeteközösségek az országban (pl. patacsi remeték Pécs mellett), a tatárjárás után azonban számuk megnőtt. A szétszórtan élő remetéket tömörítette egységes rendbe Özséb, aki maga is hosszabb ideig remeteéletet élt. A rendet IV. Orbán pápa erősítette meg 1265-ben, 1308-ban Augustinus szabályait tették magukévá. Kolostoraikat szívesen építették erdők és hegyek közé (Pilisszentkereszt, Pilisszentlászló, Márianosztra stb.). A rend Magyarországon kívül főleg Lengyelországban terjedt el. II. József a rendet feloszlatta, vagyonát elkobozta. 1934-ben a hercegprímás ismét telepített az országba pálos rendet, akik 1949-ig működtek. A rend tagja volt Fráter György, Virág Benedek, Ányos Pál, Verseghy Ferenc. Napjainkban újra él az egyetlen magyar szerzetesrend az országban (pl. Budapesten is).