Get Adobe Flash player

Keresés

kilato_06

Ki olvas minket

Oldalainkat 29 vendég böngészi

Névnap

Ma 2017. szeptember 24., vasárnap, Gellért és Mercédesz napja van. Holnap Eufrozina és Kende napja lesz.
uszt_logo_rgb.jpg
mm_logo.jpg
eu_erfa.jpg

Látógatók száma

73346

Kapolcs

http://www.kapolcs.hu

Kapolcs a Káli-medence Tájvédelmi Körzetben fekszik, a forrásokkal, és erdőségekkel körülvett Balaton-felvidéki Eger-völgyben. A század elején ősember nyomaira bukkantak a környéken. A leletek alapján feltételezték, hogy az ősember számára az ún. Pokol-lyuk szolgált lakhelyül. A falu felett emelkedő Királykő bazaltoszlopai feltehetően egy 80×50 méteres földvárat, Attila várát határolták. Még ma is jól kivehetőek a régi sánc szélei.
Kapolcs a római korban is lakott település volt. 1962-ben feltárták egy római síredikula felső részét, de erre vezetett Budát az Adriával összekötő nagy hadiút, a Via Magna is.
1091. április 29-e után a kunok Kapolcs vezérrel az élükön betörtek Erdélybe, majd Biharba. I. László és serege azonban megállította a kunokat, Kapolcs vezért pedig megölték. A kor szokásai szerint, a legyőzöttek néhány élve hagyott, betelepített tagja a vezérről nevezte el a települését. Egy 1092-es pannonhalmi apátsági levél említi először Kapulch falu nevét. Számtalan forrás utal arra, hogy a XIII. századtól már királyi kamarásokat, hercegi tálalókat, királyi jobbágyokat találhatunk Kapolcson. Illetve Copulchoban, Kopulchon, vagy Capulchon. Kapolcs néven ugyanis először 1640-ben említik, de véglegesen 1846-ban veszi föl ezt a nevet.
A reformáció során a falu lakosságának nagyobb része a lutheri hitre tért át, ám a XVIII. században, a vallásháborúk idején, Padányi Bíró Márton püspök templomokat foglalt vissza a protestánsoktól. Ő állíttatta helyre a kapolcsi katolikus templomot, melynek legszebb kincse a fekete Mária oltárkép, amit Xaverich Ferenc munkájának tulajdonítanak, de valószínű, hogy Cymbal Jánostól valók. Nem sokkal ezután épült fel az evangélikus templom is, melynek különleges szabadalommal készült el 600 kg-os harangja. Egy, az 1740-es években történt incidenst leszámítva, csak igen ritkán akadtak vallási konfliktusok a faluban.
Külön fejezet Kapolcs történelmében a zsidóság története, akik nagy számban vettek részt a falu ipari és kereskedelmi életében. 1945-ig saját rabbijuk, és zsinagógájuk is volt a faluban.
Hamar híressé váltak a kapolcsi fazekasok, tímárok, serfőzők, gombkötők, csizmadiák, szűrkészítők, vargák. A Takács kastélyban a Csehországból bevándorolt serfőzők dolgoztak. A legfontosabb ágazat azonban a malomipar volt. Az itt élők már a XII.-XIII. századtól kezdve a "saját malmukra hajtották" az Eger-patak vizét. A malmok többsége tulajdonosáról, vagy annak valamely családtagjáról kapta a nevét: Ilona-malom, Mezriczky-malom, Denti-malom, Valter-malom. Volt példa arra is, hogy valamely tulajdonsága volt a malom névadója: Rossz-malom, Csúcsos-malom. Az államosítással azonban a malmokat sorra bezárták, vagy csak hagyták lassan elpusztulni. Idővel a patak vize is elapadt. Mára sikerült a Kapolcsi Kulturális és Természetvédelmi Egylet segítségével a patakot megmenteni, és 2000-ben befejeződtek a már-már jelképpé váló Szaller-malom újjáépítésének munkái is. Egy 1858-as felmérés szerint a lakosság száma már elérte az 1657-et, a falu szerkezete pedig már a mai képet mutatja.

1989-ben alakult meg a Kapolcsi Kulturális és Természetvédelmi Egylet, amely a későbbiek során a Művészetek Völgye fesztivál megrendezésével az egész ország számára tett híressé, és népszerűvé ezt a gyönyörű fekvésű kis falvat, Kapolcsot.

Powered by Phoca Maps