Tapolca

Tapolca a Balaton-felvidék nyugati szélén, a Tapolcai-medence közepén helyezkedik el. A várost körülölelik a Tapolcai-medence bazalthegyei. Ahol az egykori Pannon-tenger vizéb?l lerakódott mészk?térszínre szétfolyó vulkáni láva anyagából képz?d? bazalttakaró védelmet nyújtott a szél és vízkoptató munkájával szemben, kialakultak a kúp vagy koporsó alakú tanúhegyek, melyek a térszint egykori magasságát „tanúsítják”.
1987-ben a Városi Múzeum kutatói a Templomdombon lév? plébániakertben római település nyomait keresve bukkantak rá Tapolca legrégebbi településnyomára, egy az i.e. 5500 - 4500 közötti Körös - Starcevo kultúrához tartozó, új k?kori ház maradványaira és edénycserép-töredékeire. Valószín?leg, a védelmi lehet?ségek miatt húzódott e népcsoport a környezetb?l kiemelked? dombra, el?nyös lehetett számukra a meleg viz? (mai nevén Malom-) tó, továbbá a dombperem környékén lév? gabonatermesztés és állattenyésztés feltételei biztosították a folyamatos lakottságot. Az i.e. 4500 körül megjelent dunántúli vonaldíszes kerámia, majd az újk?kor végét jelent? lengyeli kultúrához tartozott ?slakosság a tágabb környéken is létrehozta telephelyeit. A réz- és bronzkori lakosság inkább a medence magasabb térfelszíneit (a bazalthegyek platóit és enyhébb lejt?it) szállta meg: urnasíros, rézeszköz - mellékletes temetkezési emlékeik számos helyr?l kerültek el?. A kés? vaskori (i.e. 350 - i.e. 12 között) temet?t az egykori téglagyár melletti a várdombon tárták fel a régészek.
Tapolca településtörténetében kiemelked? jelent?ség? a rézkorban kialakult úthálózatnak a mai város helyén létrejött csomópont keresztez?dése, amely településfejleszt? hatású lett. A rómaiak idején (I-IV.sz.) kiépített, 6 méter széles és k?alapozású úthálózat maradványai a városközpont több részén is felszínre bukkantak. Az e korból származó épületmaradványok is ezeknek az utaknak a nyomvonala mentén kerültek el?. A legjelent?sebb épületegyüttest a Templomdombon tárták fel, ahol er?dszer? falak, és az épületek f?t?csatornáinak nyomai maradtak meg. Edény-, tet?cserép-, terra sigillata díszedény-töredékek, üveg- és fémeszközök, távolabb téglasírok jelzik a tartós megtelepedést. A régészek számos sajátos lelet alapján, nemcsak ókeresztény lakosság jelenlétét feltételezik, hanem a Templomdombon egy ókeresztény templom meglétét is.
Az V. század elején e táj római és romanizált lakosságát a hunok el?l menekül? keleti barbár népek szorongatták, majd 453-ig hun fennhatóság alatt éltek. ?ket a 456-tól 471-ig tartó keleti gót, majd 586-ig a longobard uralom követte. Ez utóbbiakat az avarok késztették továbbvonulásra. Az avar és a helyi népek kultúrájának ötvözete, a Keszthely - kultúra, számos emléke azt mutatja, hogy a lakosság, f?képpen a zalavári székhely? szláv fejedelemséghez tartozó szláv törzsek, meg- és túlélték a magyar honfoglalók itteni megtelepedését (kb. 900 táján). E szlávoktól származik a település neve a "meleg víz " jelentés? Toplica szó, magyarosított alakjaként.
Els? említése 1182-1184 tájáról való: III. Béla király oklevélben Csump nev? udvari papjának ajándékoz egy berket a Tapolca és Keszi közötti területen. Ez része annak a birtokadományozásnak, amellyel a Koppány - lázadásban részt vett Vérbulcsú, vagy másképpen Lád nemzetségt?l elkobozott, s királyi szolgálónépek (sz?l?m?vel?k, udvarnokok, kézm?vesek) laknak és heti piaca van. II. András 1217 körül adományozza Turul ispánnak , akir?l kés?bb Turultapolcának nevezték el a települést. Földesúri magángazdaságának központját a dombon alakította ki: román stílusú templomot és kúriát építtetett. E templom egyik falrészlete meg?rz?dött a kés?bbi (gótika, barokk, újkor) átépítés során: a mai római katolikus plébániatemplom falkutatásakor került el?. A Boldogságos Sz?z titulusú templom jelent?ségére utal, hogy 1280-ban a veszprémi püspök egyházmegyéje legszebb és legünnepélyesebb templomának nevezte. Még 1290-ben is a Turul család leszármazottja kezén van.
Egy oklevél szerint 1346-ban ismét királyi birtok, hospeseinek bírója név szerint ismert. Nagy Lajos király 1347-ben a lövöldi (ma Városl?d település) karthauzi kolostornak adományozza, akik egyik birtokközpontjukká teszik a mez?várost, s a Templomdombon meger?sített épületeket emelnek, az egykori falak alapján. A város ekkor két évszázadra a környék központja lesz: a kül- és belföldi kereskedelem útvonala mentén lév? vámhely, az egyházmegye egyik tizedszedési központja, a zalai f?esperesség esperességi székhelye, itt m?ködött a királyi kamarahaszna és a királyi sókamara helyi központja. A városnak rangot adott, és jelent?ségét mutatja, hogy a XIV. század harmincas éveit?l, a nemesi vármegye közgy?léseinek egyik állandó székhelye, ahol "királyi meghagyásból és tekintéllyel" többször maga a nádor bíráskodott. Tapolca lett a székhelye Zala megye keleti fele törvényszékének is.
A karthauziak a XV. század közepét?l a templomdombi udvarházukat meger?sítik, fallal, véder?m?vel veszik körül, amit?l várkastély jelleget öltött. A törökök megjelenését követ?en a karthauziak és a mez?város lakossága a plébániatemplomot és a kastélyt felhasználva, palánkvárat épített. Valószín?, hogy a törökök az 1554. évi hadjáratuk során foglalták el, és szállták meg a települést.
Bár a XVIII. században ismét kiépül a várkastély védelmi rendszere, a harcok során jelent?s szerepe nem volt. Ekkor már a veszprémi püspök, Padányi Bíró Márton birtoka, amelyen 1658-ban 7 örökös és 21 gyalogjobbágy, valamint 41 szabad hajdú él. A település státusa: er?dített püspöki mez?város. Az ide telepített hajdúk számos rabló hadjáratban vettek részt a környéken, s igyekeztek feltartóztatnia török támadásokat. A vár még szerepet játszott a Rákóczi - szabadságharcban, s pusztulása is erre az id?re tehet?.
A romba d?lt épületek köveit, a várost újjáépít? lakosság házainak, valamint a plébániatemplom és az iskola építéséhez használták fel. A település lakóit 1696-ban telepeseknek, 1715-ben szabadoknak (árendásoknak), 1720-ban ismét szabadoknak (azaz egykori várkatonáknak) nevezik az oklevelek. A város és a veszprémi püspök közötti szerz?dések azonban, mind inkább a lakosság terheinek növekedését jelzik: pénzfizetés, a tized beszállítása, hosszúfuvar, levélhordás, segítségadás a dézsmáláshoz, egy hónapi szolgálat a püspöki bandériumban, a bírság a püspöké, ugyanakkor mentesek a robottól és a kilencedt?l. Az 1802-ben betelepültek, (a Szent Miklós, az Új utca és a Haláp utca lakói), azonban már készpénzfizetéssel adóznak. Így a városból befolyt földesúri pénzjövedelem állandóan emelkedett, ami arra is utal, hogy a mez?város lakossága nemcsak számban, hanem tulajdonában is gyarapodott.
A helyi nemesek és Padányi Bíró Márton püspök els? szerz?déskötésére 1752-ben került sor, amelyben a nemesek önálló státust kapnak. Kés?bb a szerz?dést többször is meger?sítik. Az 1770. évi megyei összeírás során Tapolcán 374 mez?városi családban (ebb?l 335 a zsellér) 1850 személy él, 1033 az adózó a parókián, és a nemeseknél 130 f? lakik. A lakosság gyarapodása gyors: 1802-ben 2472 személy él a városban (3 tisztvisel?, 167 polgár, kézm?ves, 17 nemesek szolgája, 415 zsellér és más lakó, 645 fiúgyermek és 1225 n?). A lakosok nagyobb része katolikus. Anyaegyház, amelynek a környez? községben filiái vannak.
A gazdálkodásban jelent?s volt az 1864. évi tagosítás, amely közvetve hozzájárult a helyi- és keresked?réteg növekedéséhez. Tapolca éppúgy, mint számos más környékbeli település, kereskedelmi hírnevét a zsidó népességnek köszönhette. (A bor mellett a különböz? mez?gazdasági termények és iparcikkek kereskedelme volt jelent?s.)
Bár mez?városi rangját 1871-ben elvesztette, a XIX. század végén mégis ennek volt köszönhet? a lakosság gyors gyarapodása, s ehhez hozzájárult az is, hogy számos közigazgatási intézmény települt ide, a róla elnevezett járás székhelyére. Polgárosodása intenzív lett, s ez megmutatkozott a városkép alakulásában, szellemi arculatán: iskolák, kulturális középületek sora épült.
A Közép-Európában egyedülálló látványosság, a Tavas barlang, a város szívében található.
Tapolca természeti ritkaságát, 1902-ben kútásás során fedezték fel, majd tíz évvel kés?bb a látogatók el?tt is megnyitották. A karsztvíz által kialakított háromszint? barlangrendszer alsó termeit és a fels? járatok egy részét 19 Celsius-fokos víz borítja. Ezt a mintegy 300 méteres szakaszt csónakkal lehet körbejárni. A változó mélység?, tiszta vízben jól láthatók az alsó termekbe vezet? lejáratok is. A szarmata mészk?ben kialakult barlang különös érdekességét a benne lev? tavak nyújtják, melyek zöldes szín? vízén - néhány évnyi szünet után - 1998-tól újra lehet csónakázni.
A barlang különleges klímájának gyógyhatását régóta ismerik. A viszonylag állandó, 14-16 Celsius-fokos h?mérséklet, a közel 100 %-os relatív páratartalom és a rendkívül tiszta leveg? az allergiás, asztmás és egyéb légz?szervi megbetegedésben nyújt segítséget. Erre a célra a másik ágat, az 1925-ben felfedezett kórházbarlangot használják.
További vonzer?ink:
o F? tér
o Szentháromság-szobor. A barokk szobrot Padányi Bíró Márton veszprémi püspök állíttatta 1757-ben.
o Katolikus templom. A templom a 13. században épült román stílusban. A karthauziak ezt egészítették ki egy gótikus szentéllyel Padányi Bíró Márton veszprémi püspök 1756-1757-ben barokk hajót építtetett a templomhoz. A 19. század végén, Ley József plébános két oratóriumot építtetett és egy neogótikus oltárt rendelt Innsbruckból. A homlokzatot Haraszti Margit restaurátor tárta fel és konzerválta.
o Malom-tó
o Protestáns templom. A kalotaszegi templomokra emlékeztet? templom 1936-ban készült el.
o Romkert. Láthatóak a 13. századi birtokközpont, valamint az erre épült karthauzi er?sség és a 17. században kib?vített vár kapujának és farkasvermének konzervált romjai.
o Trianon Emlékm?
o Városi Múzeum
o Vízimalom
o A településen áthalad az Országos Kéktúra.
o Marton László (szobrász) számos köztéri alkotása, köztük a Kiskirálylány, valamint a Marton Galéria állandó kiállítás



